Pedagógiai fejlesztés Minden gyermeknek ahhoz, hogy jól teljesítsen az iskolában, megállja a helyét a tanórákon, jól működő részképességekre van szüksége. Egy-egy olyan hétköznapi készség, mint például az írás mögött számtalan agyi, idegrendszeri mechanizmus tökéletes
Szervezetünket folyamatosan érik ingerek, egyrészt a külvilágból, másrészt saját testünkből. Sokféle csatornán, sokféle inger éri egyszerre testünket, ezek felfogása és összerendezése sokszor nehéz feladatot jelent. Mind az egyes érzékek működésében, mind az érzékletek
Meseterápia A Metamorphoses Meseterápiás Módszert szülőanyjától, Boldizsár Ildikótól tanultam és nem is olyan régen, 2018. februárjában avatódtam alkotó-fejlesztő meseterapeutává. Tehát legfrissebb módszerként illeszthetem be az eszköztáramba. Azért végeztem el, mert kr
A családokkal való beszélgetésekből – és természetesen megannyi szociológiai, társadalomlélektani, történelmi és pszichológiai felmérésből – kirajzolódik egy jelenségcsomag, amely jóval túlmutat azon, hogy bármelyik szülő, család „hibázna“ a gyerekek nevelése sorá
Szülői attitűdök a tanévkezdés kapcsán Mikor gyermekünk először kerül a szűk család után az intézményes nevelésbe … és belénk hasít, hogy most már nemcsak mi neveljük!!!! Először, fel sem fogjuk! Nagy kalandnak tűnik, de ahogy belépünk az óvoda (bölcsőde) kapuján
Nehézségek a matematika tanulásban Sok gyereknek van gondja a matematika tanulásával, ilyenkor a szülők tanácstalanok. Mi lehet a baj? Csak lusta? Figyelmetlen? Nem gyakorol eleget? Vagy komolyabb a probléma? Jó esetben korrepetálásra jár, és viszonylag könnyen rendeződik a probléma
Iskola előkészítő foglalkozások a Felzárkózunk Alapítvány épületében (Pomáz, Mátyás király utca 4.) 2017-2018 tanév Ebben a tanévben keddi és csütörtöki napon lesznek a foglalkozások heti 1 alkalommal, a beosztást a szülői értekezleten készítjük el, melynek időpontja:
1.100.000 Forint értékben kaptunk adományt az IKEA budaőrsi áruházától, Turcsány Léla anyukájának (Szomor Emesének) köszönhetően, aki beajánlott minket ebbe a pályázatba. Kalandos volt a szállítás, alig fért fel a sok minden a kisteherautóra, szerencsére fuvarosunk Kassai At
A mai napon volt a sajtótájékoztatója az ünnepi könyvhétre megjelent Ugyanolyan mások című antológiának, mely jótékony célra készült. Alapítványunk is részesült belőle 100 db-bal. Ma élő neves írók adták írásaikat a válogatásba, hogy támogassák azokat, akik valamiben
Gondolatok és ötletek a cumi használatáról, és az okos leszoktatásáról A nagy örömmel és szeretettel várt gyermekünk érdekes, újabb és újabb dilemma elé állít minket szülõket. Az egyik érdekes, korán jelentkezõ kérdés: cumizzon, ne cumizzon? Mi a jó „önnyugtató”