Születésünk – felnövésünk

Pomázon, a Pilis lankáin és környékén sok jól képzett segítő szakember él, Patakvölgyi Jánosné Éva is.  Amikor találkoztam vele, megerősített abban, amit sokan gondoltunk: a gyerekekért többet kellene tenni ebben a térségben is. Ő Pomázon dolgozó logopédusként felvette a kapcsolatot a szakemberekkel, munkaközösséget szervezett, összegezte a tapasztalatokat, amelyek azt mutatták, hogy a főváros közelsége ellenére nincs olyan ellátórendszer ezen a vidéken, amely hatékonyan tudna segíteni a pszichés és egyéb nehézségekkel küzdő gyerekeknek. Sokat beszélgettünk, találkozókat szerveztünk, amik iránt nőtt az érdeklődés, és a csatlakozók száma is gyarapodott. Lassan körvonalazódott az az elképzelés, hogy Pomáz és térsége – Budakalász, Csobánka, Pilisszentkereszt – ellátását meg kellene szerveznünk. Évával latolgattuk, hogyan lehetne a leghatékonyabb, legeredményesebb és sokoldalú az ellátás. Végül Éva javaslatát elfogadva az alapítványi formára esett választásunk.

Születés

Éva javaslatára kuratóriumi tagnak a körzetből különböző végzettségű szakembereket hívtunk. Budakalászról: Patakvölgyi Jánosné logopédust, dr. Szilágyiné dr. Erdős Erika jogászt, dr. Tamás Györgyi orvost; Csobánkáról: Völgyes József  tanár-igazgatót; Pilisszentkeresztről: Kecskésné Hoffner Klára védőnőt; Pomázról: Dorner Márta pszichológust, Halászné Gambár Mária gyógypedagógust. Jogászunk az alapításhoz szükséges dokumentumokat készítette el, és a továbbiakban is ő intézte a módosításokat. Éva az elnöki feladatokat látta el (a működésünk megkezdését követően még egy évig), kapcsolatokat épített, támogatókat keresett. Tanítványának az édesapja, Füle József vállalta az alapítás anyagi terheit. Ő a saját gyermeke esetéből tapasztalta meg, hogy milyen nagy szükség van erre az ellátásra.

Budakalászra jegyezték be az alapítványt 1999. március 2-án, de kerestük a kapcsolatot az önkormányzatokkal, hiszen a székhely mellett szükség volt olyan helyre is, ahol rendszeresen fogadni tudjuk a családokat. A képviselőtestülettől és Kulin Imre polgármestertől sok biztató szót és felújítandó épületet kaptunk Pomázon, a Hősök tere 2/A alatt. Az akkor még működő megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítványhoz pályáztunk az épület felújítására. Miután használhatóvá tettük az épületet, decemberben már a Gyermekjóléti Szolgálattal közösen tudtunk egy közös pályázati programot indítani a pedagógusok és gyermekvédelmi szakemberek számára.

Sok kis pályázatot írtam eredménnyel; a nyereményből eszközöket vásároltunk, kisebb programokat valósítottunk meg. A sérült gyermekek szüleinek olyan csoportot szerveztünk, amelyben segítséget kaptak gyermekük ellátásának könnyítéséhez. Bár a körülményeink igen szerények voltak, egyre több bajban lévő szülő keresett meg bennünket. Ekkor látszott igazán, hogy milyen elhanyagoltak a szakellátást nélkülöző gyerekek, családok, akiknek differenciált szakmai támogatásra lett volna szükségük. Gillinger Lászlóné Gréti iskola-előkészítőt vezetett, mellette a nevelési tanácsadást biztosítottam. Tapasztalt szakemberként láttam, hogy önkéntes munkával és az esetleges pályázati keretből nem lehet rendszeres és hosszú távú ellátást biztosítani.

Intézményalapítás

A rendszeres ellátáshoz állandó anyagi alapot, intézményi feltételeket kellett biztosítanunk, mert csak így volt megvalósítható az ingyenesség. A megyei önkormányzatnál a területtel foglalkozó előadó – Gerencsér Gábor – támogatta ügyünket. Úgy tűnt, hogy a megyei ellátás fejlesztésével is próbálkoznak, szakértőkkel állapotfelmérést végeztettek és fejlesztési javaslatot is készítettek. 2000 nyarát az új intézményi dokumentumok megalkotásával, a feltételek kialakításával töltöttem annak érdekében, hogy szakszolgálatként tudjunk működni. Balasi Margit pszichológus lelkesen támogatta az újszerű megoldást, segítségemre volt és biztatott. A működési engedélyt azzal a feltétellel kaptuk meg a megyétől a pedagógiai szakszolgálat működésére, hogy a törvényben meghatározott feltételeket két éven belül teljesítjük.

2001-ben kezdte meg működését a Felzárkózunk Alapítvány fenntartásában a Regionális Pedagógiai Szakszolgálat. Ellátási körzetét kibővítettük Üröm és Pilisborosjenő településekre is. Egyre több felkérést kaptunk, elsősorban logopédiai ellátásra. A nevelési tanácsadás keretében végzett vizsgálatokra Pilisjászfalu, Pilisszántó is felkért bennünket. Pilisvörösvár a nevelési tanácsadás folyamatos ellátására kötött megállapodást az alapítvánnyal.

A kuratóriumban Völgyes József vette át az elnöki feladatokat, mert Éva már nem tudott átjárni Pomázra. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy a bővülő szakszolgálati feladatainkhoz és a jogszabályokban meghatározott feltételek kialakításához, a működés végleges feltételeinek biztosításához új helyet kell találnunk.

Lehetőség

Az akkor induló PHARE-pályázatra komplex térségi oktatásfejlesztéssel összefüggő programot írtam, melynek eredményeképpen a leírt programot megvalósíthattuk.

A 2001/2002. tanév nagyszerű volt.  Volt képességfelmérés Pomáz és Csobánka óvodáiban, majd erre épülő fejlesztés, a fejlesztéshez új játékokat és terápiás eszközöket szereztünk be. Az iskolák 1-2. osztályaiban a szűrést és erre épülő fejlesztést, a logopédiai ellátást is megvalósítottuk. Továbbképzést szerveztünk az óvónőknek, tanítóknak. A szakemberek mentálhigiénés ellátásáról sem feledkeztünk meg, csoportot tudtunk működtetni a program keretében. A családokat video-tréninggel segítettük, így a szakember nemcsak az óvodában, de az otthonokban is jelen lehetett.

A felújított kis házban gyakran olyan sokan összegyűltünk, hogy nem fértünk el a szobában. A szakszolgálatban nevelési tanácsadást is végeztünk. Alapítványi támogatásból, pályázatokból a gyógypedagógiai fejlesztést és logopédiai ellátást is biztosítottunk. Az esetszám növekedése jelezte, hogy jó úton járunk. A statisztika mutatta, milyen mértékben nőtt meg az igény, amikor elérhető közelségbe került a szakszolgálat, s nem kellett hosszú időt utazással tölteniük a családoknak.

Olyan volt ez a tanév, amilyennek mindig lennie kellene: időben észrevenni a hiányokat és megfelelő szakellátással pótolni.

A stabilitás érdekében közoktatási megállapodást kötöttünk a megyei önkormányzattal. A nevelési tanácsadást végeztük Budakalász, Csobánka, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pomáz, Üröm gyerekeinek, és kis óraszámban az alapítványi keretek között gyógypedagógiai fejlesztést is biztosítottunk. A logopédiai ellátásra is magas volt az igény. Erre igyekeztünk a településekkel megállapodást kötni. Így volt Ürömön, Pomázon logopédiai fejlesztés az iskolákban, óvodákban. Nagyon jó év volt, amikor ezt kiegészíthettük a PHARE pályázati munkával is.

Alkotás

Közben a nyár kezdetére sikerült megállapodnunk a pomázi önkormányzattal, hogy a Mátyás király úti óvoda udvarára építkezhetünk, használatba adják a területet. Újabb öröm és újabb feladat. Tompa Zoltán építész – Balasi Margit kérésére – jelképes összegért vállalta az intézmény megtervezését. Intenzíven írtam a pályázatokat – a jó eredményeknek köszönhetően, az alapozást már el lehetett kezdeni. Lévai Anikó asszony vállalta a fővédnökséget az építkezés felett, és 2001 tavaszán megtörtént az alapkőletétel a Mátyás király utcában.

A Török Istvánné segítségével kapcsolatba kerültünk egy belga karitatív szervezettel (Bouwgroep-Aalst), amelynek képviselői még az ősz folyamán megnézték az elkezdett építkezést. Vállalták, hogy 2002 nyarán önkéntes munkával segítenek bennünket. A mi feladatunk, hogy szállást biztosítsunk nekik – ebben segítségünkre volt a szomszédos iskola. Az Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatán tízmillió forintot nyertem a folytatáshoz, így 2002 tavaszán felgyorsulhatott a munka. Nyáron a felnőtt fiatalokból álló belga segítő csapat az ittléte során szerette volna megismerni hazánkat; a kirándulásban Völgyes József elnök családja segített, és nagyon jól sikerült, a vendégek emlékezetes kiránduláson vettek részt.

Újabb pályázattal a Szociális és Családügyi Minisztériumtól 8 millió forintot nyertünk. Balasi Margit szervezésében belsőépítész támogatásával sikerült a burkolatok kedvezményes beszerzése, szállítása. Ezzel már befejezhettük az épületet. Feszített ütemben, az időjárás jóvoltából még novemberben is végezhették a munkát. Mikuláskor végre ablakot tisztíthattunk, másnap jött a fagy. Januárban költöztünk át, de bútort alig hoztunk, mert ide már nem jöhetett a régi berendezés. Még futotta a keretből az új bútorra, amit egy budapesti szakiskola tanulói készítettek el. A parkettát megvettük, de csak nyáron raktuk le.

Az intézmény szervezése, az ellátás feltételeinek a kialakítása során vált egyértelművé, hogy Pomáz óvodáiban nincs tornaterem, tornaszoba. Pedig az óvodás korosztály számára alapvető szükséglet a mozgásfejlesztés. A kuratórium az épület terveztetésekor felvetette azt a gondolatot, hogy a délelőtti időszakban az óvoda használhatná a pedagógiai szakszolgálat tornatermét. Így a tervezés is ennek alapján történt, az óvoda felől is bejárhatóvá tettük a tornatermet. Felajánlásunkat nagy örömmel fogadta az óvoda vezetője, s megállapodtunk abban, hogy minden tanév elején pontosítjuk a tornaterem használatát. Az idők során  ennek a teremnek volt a legnagyobb a kihasználtsága, s ahogy növekedett az ellátási szükséglet egyre többször jelentkezett az igény a szakszolgálat részéről a délelőtti használatra is.

Remények és csalódás

2003 kezdetén már jó körülmények között, a törvényi feltételek előírásainak megfelelő környezetben fogadhattuk a gyerekeket. Örömmel terveztük az épületátadó ünnepségünket. Örömünk mellé szorongás társult, mert a közoktatás finanszírozásának változása miatt az intézmény működtetése bizonytalanná vált. Hiába volt a közoktatási megállapodás, a normatív támogatás lecsökkent, nem fedezte a béreket. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy már májusban nem tudjuk működtetni az intézményt. Ilyen körülmények között került sor az átadó ünnepségre. Sokan eljöttek, mert sokan szorítottak, drukkoltak nekünk.

De hiába vártuk a csodát 2003. április 29-én. Májustól már megszüntettük a működést, mert nem tudtuk tovább finanszírozni az intézményt. Nagy csalódás volt ez, hiszen amiért keményen dolgoztunk, szabadidőnket és erőnket áldoztuk, amiben hittünk, az szertefoszlott. A munkatársak szerződése megszűnt, két határozatlan idejű dolgozó maradt, akik az eseteket lezárták. A jövő reménytelennek tűnt. Hiába a jó feltételek, hiába a jó szakmai koncepció, úgy tűnt, nincs folytatás.

Biztonság

A tárgyalások a megyével folytatódtak, s Fábry Béla alelnök segítségével a 2003/2004. tanév finanszírozását sikerült biztosítani és a munkatársakat biztonsággal tudtuk alkalmazni. Beláttuk, hogy a jövő érdekében szükséges a megye fenntartásába kerülni, ezzel kivédeni a bizonytalanságot. A sok nehézség ellenére végül alelnöki segítséggel tavaszra megyei fenntartásba került az intézmény; megkötöttük a megállapodást az épület ingyenes használatba adásáról azzal a feltétellel, hogy a megkezdett pedagógiai szakszolgálati ellátás – nevelési tanácsadás és korai fejlesztés – folytatódik. Az átmeneti bizonytalanság után a régi csapattal sikerült újra dolgozni. Az alapítványi lét sok értékes szakembert hozott össze, akik fogékonyak voltak az újszerű megoldásokra, szakmai megbízhatóságukat megtapasztaltuk, s örömmel kötelezték el magukat az új, most már biztonságos feltételek között.

2004 őszétől a Szentendrei Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Intézet tagintézményeként dolgoztunk tovább. Nem értettünk vele egyet, de bele kellett nyugodnunk, hogy a korai fejlesztés ugyan itt marad, de fenntartója a váci Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat lett.

Minden nehézség ellenére az elképzelésünk megvalósult. Kialakultak azok a rendszeres programok, amelyekre igény jelentkezett a pályázati lehetőségek beszűkülése ellenére. Rendszeressé váltak az iskola-előkészítő foglalkozások Gillinger Lászlóné vezetésével. Családterápiát a finanszírozás függvényében tudtunk végezni. A sérült gyermekek szülei számára indított csoportokat még tudtuk működtetni. De a sok küzdelem felőrölte energiáinkat. A kuratórium a megújulást új erők bevonásával tartotta megvalósíthatónak, így új csapatnak adtuk át a lehetőséget 2006 nyarán.

Új erők

Az új kuratórium –  Csonkáné Polgárdi Veronika, Daritsné Rajzó Éva, Láda Ágnes – 2011-ig irányította az alapítvány működését.  Ebben az időszakban vált rendszeressé a mozgásfejlesztő csoportok indítása óvodások részére. Daritsné Rajzó Éva titkár fejlesztési elképzeléseinek örültünk, de a válság a megvalósítást meggátolta, a pályázati lehetőségek szinte megszűntek. A munkatársak továbbképzéseinek támogatásával bővültek azok a lehetőségek, amelyeket igénybe tudtak venni a térségben élők. Az alapítvány biztosította a hátteret az épületben működő intézmény számára. Az intézményi finanszírozás nehézkessége miatt sokszor segítette ki a működést papír, írószer, festék beszerzésével.

A működés megújítására meghívtuk Lökkös Attilát a kuratórium elnökének. Őt még a PHARE-program idején ismertük meg. Energikus, sok ötlettel bíró, újszerű megoldásokat találó emberként Üröm közösségi életének felpezsdítésén is dolgozik. Az új kuratóriumi munkába ismét bekapcsolódtam. Attila irányításával rendszeressé váltak a kuratóriumi megbeszélések. A megújult felügyelőbizottsággal is rendszeres a találkozó, beszámoló minden évben. A pályázati lehetőségek változatlanul szűkösek; külső programoknak is adunk helyet, hogy minél változatosabb legyen arculatunk.

Az épület átadásának tizedik évfordulójára készülve gondoltam végig az alapítvány tizennégy éves történetét a megalakulása óta. Igyekeztem a tényekre hagyatkozva megírni ezt a visszatekintést, de szubjektív elemek is megjelennek az emlékezésben, hiszen ezeket az éveket úgy éltem meg, hogy szinte összeforrtam az alapítvánnyal. Nem tudtam a tollat és a gondolatokat letenni a munkaidőm befejeztével, hiszen a munkaidőmet szinte végtelenítette a sok tervezés – tárgyalás – lobbizás – építkezés – a dokumentumok megalkotása – a szakmai feladatok ellátása.  A sok elakadás, gát és reménytelenség mellett mindig „jött” egy jó megoldás, lehetőség. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik valamilyen módon segítettek engem és lelkes munkatársaimat.

Betöltöttük hivatásunkat – a költővel szólva: „férfimunka volt”. Úgy érzem, hogy a szerencse azért állt mellénk, azért tudtunk megmaradni, mert tiszta szívvel, őszintén a jót szolgáltuk, s személyes érdekeinket a közösség érdekeinek alárendeltük; mert fontosabb volt mindig a közös jó, s ez segített a nehézségek megoldásában; s tudnunk kell és tudjuk: a szerencse csak addig áll mellettünk, amíg így érzünk és gondolkodunk.

Dorner Márta
a kuratórium titkára 1999-2007.

 

30 éves munkaviszony után Kerültem Pomázra, a szolnoki Kisegítő Iskolából, ahol városi logopédusként dolgoztam. A megye területén, mint szakfelügyelő, a vidéki kisegítő osztályok megszervezése, tárgyi, személyi feltételeinek megteremtése volt a feladatom.

Pomázra kerülve meglepetéssel tapasztaltam, hogy a logopédusok elzártan, magukra hagyatottan dolgoznak. A   kistérséget körbe járva, minden óvodai intézmény vezetője arról panaszkodott, hogy nem tudják a fejlődésben elmaradott gyermekeiket felzárkóztatni, mert a Szentendrei Nevelési Tanácsadó szakember hiány miatt képtelen maradéktalanul ellátni a rászorulókat. Ugyanezt tapasztaltam később az iskolákban is. A pszichés és magatartási zavaros gyermekek ellátása sem volt az igényeknek megfelelő. Ekkor határoztam el, hogy a környező települések polgármestereinek, oktatási bizottságok vezetőinek megkeresése kapcsán lehetőséget keressünk a feladat megoldására.

A régióban élő szakemberekhez fordultam segítségért. A  logopédiai munkaközösség megszervezésével a közös találkozásokon tőlük is támogatást kaptam, éreztük, tudtuk, hogy nem vár halasztást  a probléma megoldása. Dorner Márta klinikai szakpszichológusban szintén partnerre találtam a régióban tapasztaltak átbeszélése kapcsán, s nagy szakmai hozzáértéssel és önkéntes munkával mindenben segítségemre volt.

1999-ben Budakalászra Fórumot szerveztünk, a környező települések polgármestereinek, pedagógusainak, s szakmai munkatársaknak, gyermekeiken keresztül érdekelt szülőknek  a részvételével. A teljesség igénye nélkül, de a problémák fontosságát hangsúlyozva, a megoldás felé vezető útként felvázoltuk a Felzárkózunk Alapítvány létrehozatalának szükségességét, melyet a jelenlévők el is fogadtak. Valamennyien megszavazták az Alapítvány megalakulását.  Egyik tanítványom édesapja, Füle József biztosította az alapítvány bejegyzéséhez szükséges összeget.

Tisztelettel mondok köszönetet Völgyes József igazgatónak, aki első perctől kezdve támogatta a kezdeményezést, biztatott a kitartó munkára. Vele találkoztam elsőként a régióban. Valamint Balasi Margitnak, aki minden ismeretségét latba vetve támogatta kezdeményezésünket. A kitartó munka eredményeként jött létre és működik immár 10 éve a Mátyás király úti épület, melyben a szakmai igényeknek megfelelő berendezésekkel, tanítási fejlesztő eszközökkel kiváló szakemberek látják el a pedagógiai szakszolgálat feladatait.

Nagyon nagy szükségét érzem annak, hogy társadalmunk támogassa a preventív tevékenységeket. Negyven éves szakmai háttér sikereit megtapasztalva kijelenthetem, nagyon sok gyermek esélyeit lehet biztosítani a felnőtt társadalomban való helytállásra ezen az úton. Ehhez azonban a prevenció tárgyi, személyi, anyagi feltételeinek biztosítása elengedhetetlen.

Patakvölgyi Jánosné
kuratórium elnöke 1999-2001.

 

Amikor Dorner Márta felkért, hogy néhány mondatban emlékezzek vissza a Felzárkózunk Alapítvány elindítására, az ott folyó munkára, rá kellett döbbennem, hogy bizony az én személyes életemre is mekkora hatással volt az alapítvány érdekében elkezdett munka.

Legkisebb gyermekünknél autizmust diagnosztizáltak, budakalászi lakosként a spektrum súlyosabban érintett felén elhelyezkedő fiamnak nemhogy Budakalászon, de a tágabb környéken sem találtam semmilyen ellátást, csak Budapesten. Bár jogászként végeztem, 1998 őszén elkezdtem másoddiplomás tanulmányaimat a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán, és bekapcsolódtam az autistákat országosan képviselő érdekvédelmi egyesület munkájába. Férjem is jogász, Patakvölgyi Jánosné ezért minket keresett meg az alapító okirattal kapcsolatos teendők elvégzésére, és ezután ért a megtisztelő felkérés a kuratóriumi tagságra.

Ekkor ismertem meg Dorner Mártát, Völgyes Józsefet, dr Tamás Györgyit, majd Halászné Gambár Mayát, Madarász Istvánnét, akiknek szakmai tudását, elkötelezettségét megismerve, mint leendő gyógypedagógus, a példaképeim lettek, ugyanakkor a szervezési munkák során a civil mozgalomban, a társadalmi munkában is itt tettem az első lépéseket, szereztem az első tapasztalatokat, gyűjthettem tudást. Márta több alkalommal elvitt magával a különböző hatóságokkal folyó tárgyalásokra – a legjobb iskola volt ahhoz, hogy később a minisztériumokban, Fogyatékosügyi Tanácsban képviselni tudjam az autista embereket és családjukat. Az első években az Alapítványban végzett társadalmi munka, ingyenes fejlesztés megtanított arra, hogy hitelesen, eredményesen kérni akkor lehet a legjobban, ha te is leteszel valamit az asztalra, a munkáddal bizonyítod, hogy szükség van arra, amit kérni szeretnél. De szakmailag is életem egyik legszebb pillanata kapcsolódik az első, általam fejlesztett kisfiúhoz: a családdal együtt végzett fejlesztő munka eredményeként a kisfiú képességei, teljesítménye fél év alatt látványosan javult, amit szakértői vélemény is bizonyított.

Az Alapítványban írtam az első pályázatomat, a Dorner Márta által elindított szülősegítő szolgáltatást a második évtől átvéve. A havonta tartott összejöveteleken résztvevő szülőkből alakult meg a Körtemuzsika Egyesület, amelyhez az Alapítvány biztosított helyszint, ingyenesen.

Ahhoz, hogy az Alapítvány elkezdhesse a szakmai munkát, megnyílhasson a pomázi, Hősök terei épület, majd felépüljön a Mátyás király úti gyönyörű intézmény, sok ember önfeláldozó, szabad időt és saját pénztárcát sem kímélő munkájára volt szükség, no és persze arra a biztos tudatra, hogy égető szüksége van a környéken élő gyerekeknek, családjuknak, de az intézményeknek is magas szintű szakmai segítségre. De szükség volt egy olyan emberre is, mint Márta, aki mindig pontosan tudta, mit akar elérni, azt hogyan tudja megvalósítani, aki az állandóan meglévő nehézségek ellenére sem adta fel a célokat, megoldást keresett és talált. Odafigyelt a legapróbb részletekre, vigyázott arra, hogy a mindig szűkös források a legjobban hasznosuljanak, minden fillér oda kerüljön, ahova szánták.

Azt gondolom, hogyha jó felé indulunk az életünkben, megjön hozzá a segítség is. Ez igaz az Alapítványra, de nekem magamnak is ilyen volt a Felzárkózunk Alapítvány, amely tapasztalatot, tudást adott a civil mozgalomban elkezdett munkámhoz, de amely nélkül a gyógypedagógiai főiskola által támasztott követelményeket is nehezebben tudtam volna teljesíteni, mert szakmai kérdésekben mindig tudtam kihez fordulni tanácsért, megerősítésért.

Dr. Szilágyiné dr. Erdős Erika
kuratórium tagja 1999.-2007.

 

“Alkotni, adni, majd visszavonulni: ez az égi bölcsesség.”
Lao-ce

 

 

Pomáz, 2013. április 29.