felzarkozunk-logo-2

Szakembereknek

Esetmegbeszélő csoport pszichológusoknak

Kéthetente rendszeresen találkoznak a csoport tagjai, akik a térségben dolgozó pszichológusokból szerveződtek össze már több éve. Kezdetben nyitott csoportként működtek, vagyis alkalmanként lehetett csatlakozni. 2016 őszétől állandó résztvevőkkel működik a csoport. Az összekovácsolódás elmélyítette azt a bizalmat, amely szükséges a szakmai bizonytalanságok, elakadások feltárásához. A közös munka során az elakadás összetevőit, okát bogozzák ki a szakemberek. Együttesen keresik és találják meg a problémához illeszkedő legjobb megoldást.

A csoport nyitott új, állandó tagok befogadására.

 

Szenzoros integrációs esetmegbeszélő

A gyermekek fejlesztésében viszonylag új eljárás. Mint minden újdonság, ez a fejlesztés is népszerű a szülők között. Gyakran ajánlják a problémafeltáró vizsgálatok során. Eredményessége több tényezőtől függ. Fontos a terápia alkalmazása során, hogy a diagnózis pontos legyen, a szakember kellő körültekintéssel minden okozó tényezőt megtaláljon. Csak akkor lesz hatékony a terápiás fejlesztés, ha a folyamat a diagnosztizált problémához illeszkedik. Az esetmegbeszélés során közös munkával árnyaltan tárják fel a gyermek problémáját. Közösen jelölik ki a fejlesztés legeredményesebb útját. A csoportban havonta egy alkalommal találkoznak a szenzoros integráció fejlesztésével foglalkozó szakemberek a térségből és Budapestről.

 

Korai intervenciós szakmai műhely

Megújult keretek között folytatjuk 2013 óta működő korai intervenciós műhelyünket! Programunkra azokat az állami vagy magánszférában dolgozó szakembereket várjuk, akik a legkisebb (0-5 éves) korosztállyal foglalkoznak térségünkben.

A műhely célja olyan szakmai fórum megteremtése, amely lehetőséget ad a térségünkben dolgozó szakemberek számára a közös gondolkodásra, egymás munkájának megismerésére, esetmegbeszélésekre, szakmai kérdések átbeszélésére. Sokan foglalkozunk térségünkben (Szentendre-Pomáz térsége) kisgyermekek fejlesztésével, gyakran ugyanaz a gyermek és családja kér többünktől is segítséget, mégsem ismerjük egymást személyesen, egymástól elszigetelve végezzünk munkánkat. Ezen a helyzeten szeretnénk segíteni a szakmai műhely megszervezésével.

Alkalmainkra örömmel várjunk a korábbi műhelytagokat és nyitottak vagyunk minden érdeklődő szakember számára is, aki szeretne csatlakozni tevékenységünkhöz. Találkozóinkat havi/kéthavi rendszerességgel szervezzük, a jelentkezők számára személyes meghívót küldünk azok időpontjáról és témájáról.

 

Korai fejlesztés

(szerkesztés alatt, hamarosan)

2013 Pomáz, Mátyás király út 4.  Tel.: 06-70-742-2123  felzarkozunk.alapitvany@gmail.com    felzarkozunk.hu