A pszichoterápiáról

Gombos Bernadett

Gombos Bernadett

A PSZICHOTERÁPIÁRÓL

Ma már kevesen vannak, akik ne tudnának a pszichológusokról, ne ismernének valakit, aki már kért és kapott pszichoterápiás  segítséget, arról mégis csak keveset beszélünk, hogy ki mit várhat  ettől a helyzettől, hogy mi történik a folyamatban, mi változik meg a hatására, és hogy mi nem, és mitől függ a sikere.

Sok helyen olvashatunk arról, hogy mikor érdemes szakemberhez fordulni akár saját életünkkel, gyermekeink, szeretteink nehézségeivel kapcsolatban. Lássuk most a történetet a másik oldalról.

Felveszem a telefont, bemutatkozás, időpontkérés. Aki így kezdi, általában már elhatározta, hogy megosztja velem problémáját. Olyan is van, aki először azt említi, hogy ki küldte őt el pszichológushoz, kitől kapta meg a telefonszámom. Ő még nem biztos benne, hogy el is fog jönni. Vele érdemes egy kicsit beszélni a problémáról címszavakban, hogy tisztázhassuk „jó helyen jár-e”.

Már az időpont egyeztetéssel kezdetét veszi az együttműködés közöttünk. Ki enged, ki rugalmas, ki mennyit „áldoz” azért, hogy találkozhassunk. Nem minden esetben tudatosulnak ezek a mozzanatok egyikünkben sem, de a kapcsolat akkor is elkezdődött.

Életem nehézségeit feltárni egy idegennek anélkül, hogy összekapcsolódnánk, nem fog menni. Nem tudok és nem is akarok bárkivel kapcsolatba lépni csak azért, mert diplomát szerzett az egyetemen pszichológiából.

A legtöbb pszichológus szeret emberekkel nyílt, őszinte kapcsolatba kerülni, nyitott a találkozásokra, ad és kap. Ha ilyen emberrel kerülünk szembe mi is szívesen nyitunk. Ez nagyon hamar kiderül. Néhány perc, és érezheti a tanácskérő, hogy tényleg kíváncsiak-e rá. Ha azt érzi, hogy nem, hogy a vele szemben ülő a „munkáját végzi”, akkor álljon fel,és keressen valaki mást! Semmilyen pozitív változás nem várható, ha nincs kölcsönös bizalom, elfogadás- és biztonságérzés.

A pszichoterápia célja mindig valamilyen változás. Minden változás alapja az énerő, bátorság, félelmekkel való szembenézés. Ezek pedig legjobban akkor elérhetők, ha van aki elfogad így, ahogy vagyok. Nem kritizál, nem ad tanácsokat, nem okoskodik. Meghallgat, kíváncsi rám, megnézi merre mentem eddig, és új utakat nyit meg amerre még elindulhatok. Sőt: bátorít, megfogja a kezem, ha arra van szükség, nem hagy egyedül.

Ezek a terápiás folyamat kulcsszavai. Így van ez akkor is, ha gyermekünk miatt kérünk segítséget. Gyermeknevelésünk személyiségfejlődésünk tükre. Ha gyermekünkkel olyan problémáink vannak, amiket nem tudunk megoldani, akkor nekünk is változni kell.

Sem a gyerekneveléshez, sem az egészséges életvezetéshez nincsenek receptek. Nagyon sok út vezet a célhoz. Ugyanakkor nagyon sok a zsákutca, amiket szakember segítségével könnyebb észrevenni. A felnőttekben élő gyermekek is el lehetnek akadva. Sokszor látható a gyerekek tünetében a szüleik addig feldolgozatlan problémái. A gyermekek elhozzák a pszichoterápiás rendelőbe szüleiket, hogy tegyék le a sokszor generációkon át cipelt terheket.

Ha így gondolkodunk a gyermekek tüneteiről, akkor hálásak leszünk nekik, és végigjárjuk az utat magunkért és érettük.

Fontos hangsúlyozni, hogy sokszor ezek a változások lassan következnek be. A pszichoterápia nem varázsbogyó, amit egyszer beveszünk és minden megváltozik. Szokásaink, reagálásaink mélyen gyökereznek, makacsak, nehezen változnak. Viszont, ha elindul egy folyamat annak a végére kell érni, különben sokszor többet árt, mint használ. Egy befejezetlen terápia mélyebbre süllyesztheti a problémát, mint volt, ami azt jelenti, hogy a tünetképző hatás megmarad, de nehezebben lesz hozzáférhető egy későbbi segítségkéréskor.

Minden helyzetből van kiút, keressék meg azt a szakembert akitől elegendő bátorítást, védelmet, figyelmet kapnak, együtt könnyebb.

fotó: https://mindset.co.hu

Feldmár Andrástól tanultam,hogy a jó pszichoterapeuta elolvas mindent, amit valaha valaki emberekről írt: legyen az akár irodalom, akár filozófia, akár vallásbölcselet, mondák, regék, mesék és műalkotások, majd az összes pszichológiai irányzat képviselőinek elméleteit és gyakorlati tapasztalatairól írott feljegyzések, és itt következik a legfontosabb: ezeket mind-mind el tudja felejteni, amikor a páciens belép az ajtón! Annyira mások vagyunk, hogy szinte lehetetlen megérteni valakinek a teljes valóságát. Eleinktől szerzett tudás és az itt és most személyes tapasztalata az együttlétben, mindkettő fontos.

Egyetlen pszichoterápiás irányzat sem függetleníthető a kortól, amelyben született és annak az embernek a személyes élettörténetétől, akinek a nevéhez fűződik az emberképének, egészségfelfogásának végül a gyógyítás módszerének kidolgozása.

Az egyes iskolák elméleti alapjairól itt nem beszélek részletesen, aki utána olvas, láthatja milyen sokféle irányzat, módszer létezik.

A látható viselkedés, szokásaink megváltoztatásától, a gondolataink átstrukturálásán keresztül a kapcsolati rendszerünk megváltoztatásáig sokféle segítségnyújtás létezik. Minden szakember keresi azt az utat, ami az ő személyiségéhez, emberképéhez legközelebb áll. Legtöbbünk többféle módszerrel dolgozik, mert mi is sokfélék vagyunk és a pácienseink is, sőt sokszor a hozott probléma jellege határozza meg, hogy melyik megközelítéssel dolgozzunk.

Gyakran a terápiás szerződéskötéskor beszélünk a pácienssel az elméleti hátérről, különösen, ha otthoni gyakorlást igénylő módszert választottunk. Bármi is az eszköz, a munka mindig közös, az elért eredmény a páciens erőfeszítése, a mozaik darabjait közösen rakjuk össze.

Gyerekterápiáknál nagyobb jelentősége van a szimbólumokkal való munkának. A bábterápia, meseterápia, a rajzolás, festés, alkotás technikái mind a szimbólumok nyelvén változtatják meg a gyermeki élményvilágot, segítenek egy-egy elakadásban újraindulni a fejlődés útján. A pszichodráma csopotos alkotás, testközelibb, élményszintű változáshoz vezet.

Az autogén tréning használható gyerekeknél, felnőtteknél is. Ennek során a test kínálja a szimbólumokat, a változás is először a testben megy végbe.

A családterápiás megközelítések a családi rendszer egészében hoznak változást, ami kihat az egyes tagokra.

Amikor egy szülő úgy dönt, hogy a gyermekei problémájával, tünetével kapcsolatban segítséget kér, ne felejtse el, hogy kettejük nevében cselekszik. Az első találkozásra nem is hívjuk be a gyermeket, épp azért, hogy feltérképezzük be kell-e őt vonni személyesen a folyamatba. Sokszor nincs szükség a probléma megoldásához arra, hogy a gyermek is aktív kapcsolatba kerüljön a tanácsadóval. Kiderülhet, hogy az óvodában, iskolában, vagy a család egészében kell keresni a probléma gyökerét. Amikor viszont szükséges a találkozás, a terapeutának ki kell alakítania azt a bizonyos elfogadó, bizalmi kapcsolatot a gyermekkel, akkor szinte az első percről elindulhat a terápiás folyamat.

Nézzük egy pillanatra az egészet a gyermek szemszögéből.

fotó: kidfix.org

Valami nem úgy történik vele, ahogy azt az édesanyja szeretné. Ő igyekszik, mégsem elég jó. Érzi anyja tehetetlenségét, esetleg azt is, hogy vonakodva kér segítséget. A gyermek nem tudja vajon kinek az oldalán álljon. Egy idegen emberhez viszik, aki olyan kérdéseket tesz fel, aki úgy viszonyul hozzá, ahogy eddig csak a szülei. Bízhat vajon benne, anyu mit akarna, mondja el legféltettebb titkait, vagy ne?

Ha a szülő viszi őt, bízik a terapeutában, akkor a gyermek is általában bele meri engedni magát a kapcsolatba. Itt jön el a pillanat, mikor a szülő már nem csak magáért felel, rá van bízva gyermeke újonnan alakult, bizalmi kapcsolata. Sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy nem veszik ezt elég komolyan a szülők, nem tisztelik gyermekük erőfeszítését, aki a szülő kérésére vállalta a kitárulkozás, segítség elfogadás nehéz útját. Egy idő után fontosabb lesz az edzés, a bevásárlás, esetleg anyagi okból kimarad egy-egy óra, vagy a tünetek megszűnésével végleg elmarad a szülő a terápiáról.

Ilyenkor súlyos bizalomvesztést élhet meg a gyermek. Megmutatta önmagát, elindult egy úton, s most mindez abbamaradt. Nem tudja miért nem mennek már játszani, miért marad el az a találkozás, amelyre már ő is vár. Ki az oka ennek? Talán ő? Ekkor súlyos bűntudata támad. Talán az anyu? Ekkor erős harag, indulat jön a felszínre. Vagy becsapta őt a pszichológus, csak hazudta, hogy ő fontos neki? Ekkor súlyos bizalomvesztés alakul ki, amely befolyásolja őt későbbi kapcsolataiban. Kialakul a kétkedés, hogy valóban bízhatok-e abban az emberben, nem fog később ő is becsapni? Nem érti a szülő viselkedését, saját önértékelése csorbulhat ebben a lezáratlan, befejezetlen kapcsolatban. Az életet végigkísérő emberi kapcsolatokhoz mintát ad a pszichológussal kialakított kapcsolat a szülőnek is és gyermeknek is.  Fontos, hogy legyen lezárása, legyen a búcsúzásra, a közös munka értékelésére lehetőség, mert sokszor mélyebb folyamatok indulnak el a gyermekekben, mint azt a szülő gondolná, vagy ahogyan kívülről érzékeli.

Jó lenne, ha a szülő próbálná megérteni, hogy miért is akarja kiléptetni gyermekét a terápiás kapcsolatból. Esetleg titkon fáj neki, hogy gyermeke örömmel megy, vonzódik a pszichológushoz. Vagy nem gondolta át, amikor elhozta, s most zavarja, hogy mit tud meg róluk egy idegen. Lehet, hogy nem mérte fel a vele járó nehézségeket, a rendszeres elfoglaltságot, a szűkös időbeosztásba ezt már nehéz beilleszteni. Vagy a szülő maga is megérintődött, amikor a gyermekéről beszélgettek, s nem akarja ezt mélyebben megmutatni. S ezeken kívül számtalan oka lehet még az elmaradásnak.

Jó lenne, ha a szülő megértené, mérlegelné azt is, hogy hat mindez gyermekére. Mi tudjuk, hogy minden szülő nagyon szereti gyermekét a maga módján, s szándékosan nem akar neki rosszat. Ha a döntés előtt azt is átélné, hogy gyermeke hogyan éli meg az elmaradást, ha érzelmeiben is átérezni gyermeke kínját, akkor azért tenne erőfeszítést, hogy a terápia sikeresen befejeződjön és egészséges, boldog gyerek szülője lehessen.

 

Szólj hozzá

7 + 13 =