A következetesség és a keretek fontossága a gyereknevelésben

I. Rész – "Rendből születik a szabadság"

A biztonság: alapszükséglet

„Nem tudok mit kezdeni vele!“ „Nem fogad szót!“, „Nem segít semmiben itthon!“ , „Nem tanul, lóg, nem akar dolgozni sem menni, pedig az egyetlen dolog, amit várnánk tőle, az, hogy tanuljon…“ – Családterápiás munkámban, szülőkonzultáció során rengetegszer hallom ezeket a mondatokat, főként kamasz gyerekek szüleitől, de akár fiatal felnőttek szüleitől is. Gyakran az első kérdéseim egyike az, hogy milyen felelősséggel járó feladatokat kapot eddig a kamasz, vagy a fiatal felnőtt otthon. A válasz: sokatmondó, néma csend… A csendet pedig sokszor beszélgetés követi, amely során kiderül, hogy a szülők – akik igen szorgalmas, munkába járó, rendezett életű embernek írják le magukat – nem értik, hogy a felnőtt gyerekük „mitől lett ilyen…“ Milyen? És akkor sorjáznak a válaszok, amelyek valahogy így hangaznak: „Olyan, aki semmiben nem segít, itthon él velünk, de nem ad pénzt semmibe, egy tányért nem rak odébb, nem tanul, pedig csak az lenne a dolga…“

De hogyan lesznek a gyerekeink felelősségteljes, együttműködő, kapcsolatokat ápoló –szeretni képes és szeretetre méltó –, célokat maguk elé kitűző és azokért erőfeszítést tenni képes emberek? (Persze csak akkor lényeges ez a kérdés, ha alapvetően úgy gondoljuk, hogy emberi létezésünk ilyen koordináta-rendszerben tud értelmet nyerni). A válasz szerteágazó és nincs egyetlen ok-okozati összefüggés, illetve univerzális recept arra, hogy ez sikerüljön, hiszen egyrészt kultúrafüggő, másrészt pedig egyénfüggő, hogy ki mit tud adott körülményekből „kihozni magából.“ Adott esetben egy bántalmazó, elhanyagoló családból származó gyermek felnőve céltudatos és felelősségteljes lesz, pont azért, mert maga mögött akarja hagyni a számára fájdalmasan nehéz gyerekkort. Ugyanígy, egy minden szempontból „ideális“ családban felnövekedett fiatal lehet, hogy elkallódik és soha nem fogja megtalálni sem önmagát, sem valamiféle élet-vezérfonalat, amely mentén ki tudna teljesedni….

Azonban a családok sokfélesége és sokszínűsége mellett van valami, ami értékazonos: vitathatatlan annak fontossága, hogy a felnövekvő gyermek és fiatal biztonságban érezhesse magát. A biztonság szintén sok mindent jelent: fizikai, fiziológiai biztonságot éppúgy, mint azt, hogy a gyerekek számára a szeretetkapcsolatok állandóak, illetve, hogy kiszámíthatóak az őket körülvevő személyek reakciói, és a saját cselekedeteik következményei. De mit is jelent ez részleteiben?

A Maslow-féle szükségletpiramist talán mindenki ismeri: Abraham Maslow, amerikai pszichológus volt az, aki fontossági sorrendbe tette, hogy az egyénnek milyen alapvető szükségletei vannak, minden adott pillanatban is, de élete során úgyszintén.

Íme a piramis:

Forrás: Pinterest

Ez alapján jól látható, hogy amíg valakinek az alapvető fiziológiai szükségletei kielégítetlenül maradnak – éhes, szomjas, ki kell menni a wc-re –, addig nehezen tud mondjuk egy tanórán figyelni. De a piramis életszakaszonként is értelmezhető: az egyedfejlődés során az alapvető létszükséglet kielégítése a legfontosabb: magyarán, a magatehetetlen embercsecsemő táplálás, és a körülötte lévő gondoskodó környezet gondoskodása híján nem tud fejlődni sem. Erre épül szorosan a biztonságérzet megteremtődése, megélése, amely nélkül igen nehéz továbblépni egy fentebb lévő szükségleti fokra. Így érkezünk el a biztonság létfontosságú természetéhez, amely sokszor látszólag korlátozást jelent és amelytől sok mai szülő idegenkedik. („Nem akarom korlátozni“, „Szeretném hagyni kibontakozni“, „Engem apám állandóan dolgoztatott hétvégenként, az én gyerekem hadd pihenjen…“, „Nem akarom állandóan szabályozni“….stb.) Pedig 🙂

Az egyik legfontosabb és a gyerekünknek legtöbbet nyújtó alapvető nevelési elv pontosan ez a korlát-féle lenne, amit úgy hívhatunk: „biztonsági kapaszkodó.“ Nem lasszó, nem béklyó, nem vasszigor. A gyermekünk számára ezek a kapaszkodók olyan biztonságos létezési módot adnak, ahol az élet működése jól belátható szabályokkal, kiszámítható következményekkel teli. Olyan családi életritmust nyújtanak ezek a kapaszkodók, amelyben például nem büntetéssel, hanem felelősségteljes döntést követő, esetleges kellemetlen következménnyel kell számolni.

Létezik egy jól ismert hasonlat arra, hogy amellyel átérezhető, hogy mégis miért fontosak a korlátok: Amikor egy magas kilátóra felmászunk és körbe szeretnénk kémlelni és megcsodálni a táj szépségét, akkor jó érzés egy korlátra támaszkodva tenni ezt. Ha nem lenne ott korlát, riadtan hőkölnénk vissza az alattunk elterülő mélységtől, csodálatot nem, csupán rémületet élnénk meg nagy valószínűséggel. Hát valahogy így működnek a gyerekek, kamaszok életében a korlátok: lezárnak, de biztonságot adnak.

Molnár Kata pszichológus, család-és párterapeuta

Szólj hozzá

tizenkilenc − 16 =